Facebook Instagram YouTube-csatorna
Tanítás / magánórák


Fotó: Sámpár Anna

„Annyira sokrétű volt az egész, hogy nem lehetett volna megunni, és a stílusa is annyira megnyerő volt, hogy ez a kettő együtt eszméletlenül inspirálja az embert.”

Hajnalka, 19

„Elsősorban az tetszett, hogy emberközeli és segítőkész volt. Mindig megadta a szabadságot, hogy azt tanuljam, amit szeretnék, és ahhoz tudott mindig jó tanácsokat adni.”

Kristóf, 20

„Nagyon, nagyon szerettem az órákat és erre van is okom. Először is, nagyon tetszett, hogy amilyen dalt kitaláltam, azt ő segített továbbfejleszteni, a hibákat kijavítani. Sok mindent tanított, amit nem tanultunk szolfézson vagy zeneórán. Csináltunk olyat, hogy két zongorán egyszerre játszottunk és így csodás dallamot improvizáltunk. Anya mindig mondta, hogy valahogy vidám kedvem volt órák után :) ”

Botond, 10

„Minden órán olyannal foglalkoztunk, ami éppen engem érdekelt, és ezt mindig egybefésülte azzal, amit éppen meg akart tanítani.”

Benjámin, 20

„Kreatívan és mély tudással állt hozzá a legapróbb problémához is, és ez a megoldáson is egyértelműen látszott...”

Botond, 17

„Nála tanulni leírhatatlanul jó volt, hiszen mindig és mindenben segített nekem, hogy jobban, könnyebben, magabiztosabban tanuljam meg az adott feladatot. Bármilyen állapotban is voltam, mindig tudott ösztönözni, és valahogyan tudatta velem: képes vagyok rá és el tudom érni a célt, amit kitűztem magamnak! Nem volt még egy ilyen segítőkész, emberszerető, előzékeny és jóakaratú tanárom.”

Richárd, 18

Jazz-zongora előadóművészként és tanárként diplomáztam a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia), 2009-ben. Már akadémista éveim alatt elkezdtem magánórákat adni mind klasszikus, mind jazz-zongorából, a teljesen kezdő szinttől egészen az akadémiai felvételi felkészítésig (ez utóbbit természetesen jazzből). Később egykori iskolám, a Váci Bartók—Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola AMI jazz-zongora tanára, majd jazz tanszakvezetője lettem. 2014-ben megkaptam a Vác Város Tehetséggondozásáért elismerést. 2016 nyarán Amszterdamba költöztem, ahol elvégeztem a Conservatorium van Amsterdam jazz-zongora mesterképzését.

Jazz és klasszikus zongora, valamint általános zeneoktatást vállalok minden korosztály számára, kezdőtől haladó szintig, személyesen Amszterdamban, illetve online.

Várom jelentkezését!